Nem az vagyok,aki vagyok,
testemből kiléptem.
Az én,mint az álom,
lassan elszállt és tovatűnt,
mintha nem is lett volna,
mintha nem is lettem volna.
Megváltás minden nap,minden pillanat,
amely az életen átvánszorog,
hajszálereim idegeivel figyelem
lélegzetelállító átváltozásait.
Más nem,csak a te maradt.
Testemben az ember,
nem az aki volt.
Nem vagyok már.
Nem vagyok.
Keressetek majd mindenhol,
ahol csak keresni lehet,
keressétek az én-emet.
1 hozzászólás
Szia!
Jól sikerült vers ez 🙂 Egy helyen kicsit megrökönyödtem :hajszálereim idegeivel figyelem – ez egy kicsit képzavar, de ettől függetlenűl nem ront az összhatáson és tetszik 🙂
Janka