Engedd,
hogy gondoljak,
emléked megnyugtat,
kristályos kék illat,
álmomban elringat.
Egyetlen pillanat,
meghozta vágyamat,
létemnek fénye vagy,
sugara háborgat.
Látod Életem,
ennyi az életem.
Lelkemet menthetem,
itt vagy már énvelem
bezárva szívemben,
engedd,
hogy így legyen.
9 hozzászólás
Kedves, szép versike 🙂
Nagyon szép!!!
Kedves sleepwell!
versed nagyon tetszett nekem!
Kívánom, "hogy így legyen."
És engedi az a valaki??
Én engedném, ha a helyében lennék…
Olyan őszinte a kifinomultságod, magával ragadó!
Gyújtottam egy kis gyertyát Neked, mindazokért a szép sorokért, amikkel ajándékot adtál, még Szent-este, -is…itt Nekünk..
Kedves Tamás, Daisy, Dóra és Dini!
Nagyon köszönöm Nektek, örülök, ha tetszett!
Dini köszi a gyertyát, nagyon kedves vagy és jól esik:) (nálam is égnek)
Gratulálok kedves Sleepwell, ismét egy csodás kis vers Tőled!
Üdv: Gyömbér
Szia! Nagyon szép, igazi "ringató". A "háborgat" szó szerintem a negatív tartalmával kicsit kilóg a szép, szerelmes emlékézésből, de ez már csak kötözködés. 🙂
Üdv, Poppy
Köszönöm Poppy, a háborgatás…szószerint értendő, mert tiltakozik az érzéstől, s kín visszatartani, s ezért ha jön az érzés…kegyetlenül tud háborgatni, mert küzdesz ellene, hogy bár csodálatos lehetne, de nem szabad hogy elfogadni…
ezt szerettem volna ezzel az egy negatív szóval érzékeltetni…
köszönöm:)
* de nem szabad elfogadni…