Erdő

Az ég alatt, fáid között,
hova madár vígan költözött,
dalol a szél.

Semmi se gyászol, alszik a csend,
a lombok között a halál teremt
békét, mi beszél.

Ezer levél kavarog meg nem állva,
sikoltva válik el a fáktól, mint az árva
törékeny testű fiú.

Barna, rézvörös, sárga lesz a zöldből,
fák között ha lépdelsz, könnyedet töröd föl,
s ne légy hiú.

Neszez az alkony, karcsú törzsek mellett
virul a lágy ibolya, tavasszal látni kellett
a derű szárnyait.

Mókus zörög ma, fölötted sólyom száll,
macska dorombol az ágon, egy farkas áll
melletted, mondd félsz itt?