erdei állatok fülével hallgatom
hogyan nő nesztelen a fű a hantokon
érzem az őzgida lábában az ideg
ijedve rezzenésre rángón megremeg
hallom a lombokban sötétlő éjszakát
bagolyszárny suhanva vadászón szeli át
félem az egérke rettegő sóhaját
kis szíve utolsó halványka dobaját
derekam nyomja a lehullott agancsnak
kéjvesztett tetszhalott hímdísze súlyának
gyötrően magányos sirató énekét
utódok nem ismert jövendő életét
látom a vackán az ezüstös rókának
kicsinyei amint vidáman játszanak
jut nekik ma még van elég sok élelem
nem fér még hozzájuk rettegő félelem
de a hold lassanként felhőbe hanyatlik
egyre csak kisebb fény ami még kilátszik
terjed már ébred már sötétség elnyelő
földanyám leányod veled egy rettegő
mi marad mi lehet reggelre ébredve
élete erdőnek pusztítva mérgezve
sebhelyek gennyeznek ótvaros arcomon
túlélni lehet-e hogyan és mi módon
fekszem a lehullott zizegő avarban
hangyák és bogarak taposnak át rajtam
picinyke életük lassan már semmi lesz
magam is meghalok mellettem semmi nesz
földanyám immáron veled eggyé lettem
földből vett földgöröngy hozzád visszatértem
átfonnak lassanként szomjas fagyökerek
így adnak éltemnek holtomnak értelmet
2023. szeptember
6 hozzászólás
Kedves Dona!
Nagyon szép erdöben jártál,ahol hallgatod
“hogyan nő nesztelen a fű a hantokon”
Ahogy a:”sötétlő éjszakát
bagolyszárny suhanva vadászón szeli át”
“az egérke rettegő sóhaját
kis szíve utolsó halványka dobaját”
A rókáknak jut még elég élelem.
minden még rendben van.
Nem sokáig!
“mi marad mi lehet reggelre ébredve
élete erdőnek pusztítva mérgezve”
Csodaszép képekkel,hasonlatokkaL, gondolatokkal
felépített a vers elsö része.
A másodiknál megjelenik
egy kártékony tényezö és mindent ami szép,jó,hasznos,
tönkre tesz haszonlesö, kicsinyes,önzö tetteivel!
A befejezés különösen megrázó!
Gratulálok remek versedre!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Amikor az ember egyedül van, kiélesednek az érzékszervei, érzékenyebben fel tudja fogni a külvilágot. Nekem a természet, a növények, állatok sokat jelentenek, sokszor érzem magamat velük egynek, átélem, hogyan pusztítja az ember őket. Különösen fáj az az erdőirtás, ami a környékünkön az elmúlt években végbement, de az egész országban ezt látom, akármerre járok. Az a pár fa, amit nagy kampánnyal újabban elültetnek, az irtáshoz képest nevetséges. Nem tudom, miért nem képesek belátni, ha elpusztul az erdő, elpusztulunk mi is.
Köszönöm a gratulációt.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Drága Dona,
A magány siraloméneke ez a vers, bekerezetve. Megejtően szép és egyben megrázó alkotás.
Félelem sikolt minden strófájából. A rettegés porfelhőibe fuldokló lelked átnyúl minden soron és tudatalattiba egy kéz után tapogat aki megmenti.
Hihetetlen mennyi költői szenvedélyt, eszményi szépséget rejtenek a sorok.
Eredendően varázslatos színhelyen egy gyönyörű erdőben játszodik a versed.
Érzékletesen ábrázolod mindazt amit látsz, hallasz, érzel.
“erdei állatok fülével hallgatom
hogyan nő nesztelen a fű a hantokon
érzem az őzgida lábában az ideg
ijedve rezzenésre rángón megremeg”
A csillogó mozzanatok,álomszerű képsorokat felváltja a rideg kijózanító valóság. Már a második szakaszban a bagolyszárnysuhogás sejteti a lélektragédiát.
“félem az egérke rettegő sóhaját
kis szíve utolsó halványka dobaját
derekam nyomja a lehullott agancsnak
kéjvesztett tetszhalott hímdísze súlyának
gyötrően magányos sirató énekét
utódok nem ismert jövendő életét”
A holdat felhők takarják el…és a lirai én is gyászruhát ölt.
“magam is meghalok mellettem semmi nesz”
A zárószakasz a porból vagyunk és porrá leszünk – gondolatot adják át, a sorok visszatérésről regélnek az örök körforgásba.
“földanyám immáron veled eggyé lettem
földből vett földgöröngy hozzád visszatértem
átfonnak lassanként szomjas fagyökerek
így adnak éltemnek holtomnak értelmet”
A szenvedés lélektanának egy szép fejezetét olvashattam. Lenyűgöztél.
Mély elismeréssel és szeretettel gratulálok.
M.
Drága Napfény!
Igen, varázslatosan szép az erdő, nagyon szeretem, ill. az lehetne, ha nem pusztulna, nem pusztítanák. Veszélyben az élőhelyük, ezért az állatok is veszélyben vannak, lassan a kihalás szélére sodródnak. Az erdőirtások során átéltem ezt a tragédiát /a mellettünk lévő erdőt majdnem teljesen kivágták, pedig tele volt szarvasokkal, őzekkel, rókákkal, vaddisznó is akadt, az erdőszélen, a mezőn nyulak, fácánok/. Jól látod, a félelem az uralkodó érzelem és a magány. Mert persze én is benne vagyok a versben, a félelemben együtt az erdővel, a magány pedig a lelkemé. Köszönöm ezeket a gyönyörű megfogalmazásokat: “A magány siraloméneke ez a vers, bekerezetve”; “A rettegés porfelhőibe fuldokló lelked átnyúl minden soron és tudatalattiba egy kéz után tapogat aki megmenti.”; “A szenvedés lélektanának egy szép fejezetét olvashattam.” Nagyon köszönöm, ezeket is elteszem emlékbe.
Köszönöm az elismerést és a gratulációt.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
Csodás versed nem elemzem.
Előttem megtették.
Csak Gratulálni tudok.
🙂
Szeretettel!
Yoco
Kedves Yoco!
Köszönöm, hogy nálam jártál. Köszönöm az elismerést és a gratulációt.
Szeretettel:
Dona