Illatod tartanám
táguló tüdőmben
fulladásig,
oxigén helyett
érted kapkodnának
táguló vérerek.
Lélegző pupilla lüktetéssel
égetném magamra
testednek minden
hajlatát és forradásait
viselném.
Gyógyuló hegek
az évszakok úgy
haladnak, hogy
mindig itt maradnak.
Érintésed őrzöm
ujjaim közt,
mint a tél jegének
olvadó hidegét.
2 hozzászólás
Rendkívül megkapó, szép vallomás. Gratulálok: Colhicum
Szia Sam!
Ez gyönyörű! Meg is lepett, hogy több mint két év alatt nem írt alá senki.
Én megtettem. Örülök, hogy véletlenül ráakadtam a versre. 🙂
Szretettel: Kankalin