már nem emlékszem, melyik úton jutottam el hozzád,
közben hány piroslámpán hajtottam át,
és, hogy az útszélén rendőr állt-e, vagy prostituált.
ismerős utakon hajt így az ember,
hogy hátradől, és csak nyomja a gázt,
nem figyeli, jobbra vagy balra megy,
főúton halad vagy kisutcán,
csak azt tudja biztosan, megérkezett.
de visszafelé kivilágított utakon jövök,
és óvatosan vezetek,
mert nem tudom, még hányszor kell érkeznem,
hogy maradhassak végleg.
4 hozzászólás
Remélem hamarosan eljő néked a pillanat,
mikor esti fények helyett
a pirkadat, mosolyra fakasztja arcodat.
Szép óhaj !
Üdv. Angie
Angie, szerencsére, ez már régi vers, de köszönöm kedves versedet:)
Évi
Jó!
– tördelném sortól sorig 🙂
Szeretettel
Emese
Köszönöm, Emese, nos lehet, hogy igazad van, de anno, amikor ezt írtam, a sorok hosszúságával is akartam talán jelezni az út hosszúságát:)
de persze, megfontolandó…:)
Köszönöm: Évi