értelmetlen este

Te voltál én és én voltam te.
Elvarázsolt a benned rejlő énem
Mindenki egocentrikus, mindenki egy szubjektum
Benned is csak magamat keresem
De valahogy kényelmesen megtalállak.
Ahogyan tartod kezedben a cigit, ahogyan mosolyogsz.
Félek tőled, mert tudom, már most megszerettelek.

Érzed, Liz, hát te is érzed?
Mindent értesz, nem kell magyarázni a gyógyszeres-kávés reggeleket,
Az üres kézfogásokat, a széndioxid lélegzést.
Azt hiszem, mind értjük itt.
A felejthetetlen határvonal a normálisan érző emberek
És köztünk.
Mikor fognak kiürülni a szavaink, Liz?
Mikor fogy el és visszük le a szemetet?
Liz, kezd elég lenni a bor.

Majd mesélek róla is, mert
Ma azt képzeltem, vele vagyok.
De azt te se sem gondoltad komolyan
Elhiszem a szavaidat, amiket szeretkezés közben
Sütsz el, dobsz rám, mint holmi spermát?
Gyönyörű… igen, a világ gyönyörű mindig
Csak kell hozzá némi pótlószer meg műmosoly
És már te is eltetted emlékbe a pillantásom.

Drága Liz, te kinek hiszed el mondatokat?
Én csak megrágom és kiköpöm,
Már hányni sincs kedvem, undorodom tőle
És a ledugott ujjamtól, mint emlékektől.

Úgy, ahogy vagyok.
A szavaimat szereted vagy engem?
A hangomat vagy engem?
A fogyó testemet és lelkemet
Holdként töltöm fel és le magam
Csak állna már meg a kurva világ
Hogy csend legyen, és meleg.
A bornak is teaszíne van.