Érzem

Egy kis domb tetején állok,
köröttem sok hegyet látok.
A nap, édesen simogat
ujjaival ír csíkokat
a buja felhői mögül,
olykor ki sem lát, de örül,
hogy szemével újra éget.
Óh, csak sose érne véget.
De hiába, mert itt ülök
s érzem, mégiscsak szédülök.
Visz a szél, bár le se néztem,
s már az aljára is értem.
Lábam remeg, és csak csúszok,
távolodó sziklacsúcsok
feltépik lelkemet, vérzem,
és még lejjebb is van, érzem.