Szeretnék égni, lángolni minden percben,
A szerelemnek ne csak emléke éljen bennem.
Máshogy élni, mint amit megszokott,
Legyen különleges, s nem csak ki este lesz.(p). ott
Legyen több, mert ez kevés
Ilyenben élni nem tudok,
Legyen oltalmam mikor haza indulok.
Legyen a váram egyetlen életem,
Ki jobb nálam, mint, hogy el sem képzelem.
Egy álom miért küzdők,
Kiben reményem lelhetem.
De őt vajon megérdemlem? Kétlem.
Legyek hát az ő senkije és semmije,
Had essek reménytelenül szerelembe.
Csak végre érezzem, hogy élek,
Valamit, bármit, fájdalmat, kényszert.
Törjön rám a zokogás mikor rá gondolok,
Mert most úgy érzem,
Hogy igazán érezni, már nem tudok.
Érzések
By Londonman
2 hozzászólás
Érdekes vers, tetszett!
Továbbgondolva a bánatot, az üresség-érzetet és a fájdalmat, felidéztél bennem egy emléket. Egy barátomnak mondtam (mikor szerelmi bánat gyötörte), s azóta is vallom, hogy mindenfajta fájdalom egy jó visszaigazolás magunk felé, mert bizonyítja, hogy érző lények vagyunk. Érző lény, aki képes szeretni, s meg is érdemli, hogy szeressék.
Az írásod ezt az "elméletemet" juttatta eszembe….
Köszönöm, hogy elolvastad irományom, és örülök, hogy tetszett.