Ahogy a szó a mélyből kibuggyan:
utálatosság édes szirupban.
És megsebez ó hányszor, de hányszor…
Elküldelek, és máris hiányzol.
Ránk szakad az éj, mint puha dunna.
Kék szagú, bánatos, és vajúdva
szül százezernyi messzi csillagot.
Velem vagy, mégis egymagam vagyok.
Összezárva lélek a lélekkel,
összezárva éjjel és szép reggel.
És mégis, ha világom megrendül,
viszel tovább, mindenen keresztül…
8 hozzászólás
Kedves Klára!
Bizony, ilyen a társas magány, együtt érzek veled, évekig volt benne részem. Nagyon szépen fejezted ki azt, ami érzelmileg kifejezhetetlen…. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Angyalka, köszönöm értő soraidat.
Üdv: Klári
Szép vers Klári, nagyon tetszett!!! Üdvözlettel én
Örülök, hogy tetszett, kedves Bödön:)
Üdv: Klári
Nagyon szép vers, rendkívül kifejező, olyan se veled, se nélküled, és mégis… minden megy tovább… Nagyon tetszik, kedves Klári.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida, köszönöm szépen:)
Szeretettel: Klári
Ez annyira szép, kedves Klára, örülök. Hozzád betérni, gyógyír a lelkemnek, tudod. 🙂
Üdv,
A.
Jaj, de nagyon megleptél és megörvendeztettél, kedves Andrea. Örülök, hogy megnyugvást adhatok:)
Üdv: Klári