Ma délben hullámzott az éter.Tikkasztó hőség volt,
csorgott a hátamon és a homlokomon a veríték.
Lassan az égre rajzolt a szellő egy felhőfátyolt.
majd váratlanul megjelent egy sötét, morcos fenyíték.
Hirtelen hatalmas csattogás. Olyan volt, mint egy kardpárbaj.
Elsötétült az égbolt, dús esőfátyol merült alá.
Haragvón hömpölygött az áradat , mint egy tomboló duhaj,
majd hirtelen csend lett. Vízcseppek sziporkáztak fel, s alá,
leveleken a cseppek még egy utolsó csókot csentek,
majd a rá mosolygó napsugár lágyan megsimogatta.
A fák fölött elsuhanó szellők víg dallamot pengtek,
míg a verőfény a körömvirág szirmát nyitogatta.
6 hozzászólás
Köszönöm szépen az élményt, kedves ElisabethSuzanne!
Igazi felfrissülés volt most nekem ez a vers
Szeretettel és örömmel olvastalak.
Ildikó
Kedves Ildikó! Köszönöm az olvasást és örülök a gratulációnak! 🙂 Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Természeti versed tartalmas, és nagyon jól formáztad.
Rímjeid szépen csengenek, mondanivalódat szép magyarsággal foglaltál mondatokba.
Remek munka, amit nagyon jó volt olvasni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Köszönöm az olvasást és örülök a gratulációnak, a pozitív megerősítésnek! 🙂 Zsuzsa
Kedves ElizabethSuzanne!
Szép vers, de nekem ez lőre vetíti, hogy hamarosan akkora lesz a páratartalom, hogy visszafogom sírni az előtte lévő száraz meleget.
Apróság: én a harmadik sor végére inkább vesszőt tennék.
Üdvözlettel: János
Kedves János! Köszönöm az olvasást és örülök a gratulációnak! Köszönöm az észrevételt, igazad van, javítottam:) Zsuzsa