Eső

Eső

Szürke felhők bánat könnyei,
őszi fák holt leveleit veri,
tócsák tükrében nézi önmagát,
s az égben csapkodja ostorát.

Szél

Ha nyárba lengedez zászlaja,
hűs csókját homlokodra nyomja,
feszül vitorlád a víz felett,
rád fújja a hideg permetet.

Vihar

Kénköves pokol tűzze az ég,
mint jajgató jobbágy a vidék,
derékba tőr, földet, felleget,
letarol rétet és kerteket.

Hó

Puha-pihe, a tél mosolya,
mint gyémánt úgy ragyog kristálya,
paplanná varrja fagyos idő,
alatta új élet sarja nő.

Szélvihar

Fákat hajlít útján derékba,
viskókat dönt gyilkos halomba,
amerre jár, pusztul az élet,
nem mutat mást, pokoli képet.

Napsütés

Simogat sugara a Napnak,
bús életek, erőre kapnak,
tüzével érlel gyümölcsöket,
felmelegít fagyos szíveket.