Eső szitál…

Eső szitál az ősz ölelte tájra,
homályba vész a barna lanka már,
amott a hegytető fehérre válva
magányosan hideg telére vár.

A bús liget megannyi tarka bokra
az ágait kinyújtva megremeg,
kopár, aludni készülődik újra,
levélruhája hullva vetkezett.

Virágaink a nyárral elvirultak,
avar takarja már a magvait,
pihenni tér velünk megint a holnap,
amint uszálya lengedezve ring.

A vén idő megújhodásra várva
esőt szitál az ősz ölelte tájra.