Mondd, hova szállt csodaszép tavaszunk,
illatait ki keverte e télbe
mint aki éktelenül beleunt,
sorra zavarja bibéit a jégre,
szélsusogás sziszeg ím szilajul
balga idők remegő tenyerébe,
fázik a kert, a virág lelapul,
vajh, hol a Napnak a néhai fénye?
Ám azután hamarost kiderül,
múlik az égen a fellegek árja,
ágra dalos madaracska repül,
szórja a rímeit egyre a tájra,
újra feléled a lágy tavasz és
átölel, elfog a tarka reménye,
zöldül a rét, belehúz a vetés,
nyúlnak a zsenge kalászok az égre.