Esőcseppek

Könnyem csendesen mossa arcom,
mint eső mely altatót csöpög,
kinyitott ablakon hallatszik sóhajom,
mint mérges felhő mennydörög.

Utca tócsáiban megcsillanó remény,
a vén hold világít derűsen,
szerelmünk már elázott, rongyosan szegény
mindörökre, mint akkor régen.

Megcsillan bennem tócsának tükre,
álmomban fodrozó vágy ölel,
fekete sötétség borult szememre,
szívemben cikázó villám leszel.

Kitárom karom ölelnélek magamhoz,
emlék csupán frissítő illat,
s még arcomon az eső záporoz,
békére lel szívem éj leple alatt.