Este

Tavak fölött, az ég alatt,
hol a lent s a fent zizegve egybenyúl,
nézd, a pihék hogy játszanak,
s örömre az est mint alkonyul.

Lobogva pírja a felhők között,
lesüt rád, s akár arcomon,
kigyúl rajta az esteli fény,
s a napszálltát lobogja homlokom.

Lombok törékeny sátra alatt
fejed ölembe hajtva pihen, az álom
eljön, ujjam hajad között szalad
élni nincs nagyobb jutalom.

Dobban a szív, reszket a sóhaj,
öleli egymást a hő s a hideg,
ujjaddal simítod arcom, szóval
becézel: lassan megremegek.

Huncut a csillag, szemedből sütve,
lágy fénye bódít, kering a szó,
mint vidám madár a felhőn repülve:
megsúgtam mindent, mi megsúgható.

Hűvös az éjjel, szellő karol ma
s ujjaid közül az erő kiszól,
karod között fekszem, szívem dobolna,
s két csók között az est ránk hajol.