Ráéreztél, a lényeg tényleg ez, a vonatozás sokszor őrülettel jár.Főleg, ha még a hangosbemondó is aláfest, meg a többi hangoskodás. Ezeket próbáltam kiszűrni és csak a vonat zajra figyeltem. Ez lett belőle !
Szeretettel fogadtalak, köszi, Zsófi.
A vonatok zakatolásából én is mindig "kihallottam" egy szót, vagy kettőt, mintha azt zakatolta volna a vonat. Nem volt ez másként a régi csihes vonatoknál, vagy a dízeleknél sem.
A német Taurus mozdonya meg szabályosan zenél elinduláskor. Itt meg tudod hallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=aRf30pVGMp4
Ennek a vonatnak "do-re-mi" a beceneve. Egy-egy háromfázisú inverter állítja elő a vontatómotorok háromfázisú váltakozó feszültségét, ennek a hangját hallani.
Jó volt a verseddel emlékezni, hogy milyen a vonatozás. Már régen nem vonatoztam.
Judit
Megtettem beírtam a sort, de az a válasz van kiírva : Ez a video nem érhető el. Egyébként nem tudom felfedezted-e hogy mindennek van hangja. Természetesen nem az élőlényekre gondolok.Lehet, hogy az ősember is így tanulta meg a beszédet, hogy a különféle tárgyak hangját elkezdte utánozni, s ennek alapján nevezte is el őket. A gyerekeknek régen azt mondták,amikor jött a vonat, hogy jön a si-hu-si-hu. Engem nagyon érdekel a nyelvi búvárkodás, és látom téged is.
Köszönöm véleményed,Zsófi
Kattints a link elé, de aztán ne engedd fel a bal egér gombot, hanem húzd végig az egeret a linken, hogy egy kék csík legyen rajta. Akkor az egyik kezeddel nyomd le a ctrl gombot, a másikkal a c betűt.
Aztán nyiss egy új lapot az interneten, és ha belekattintottál a kereső mezőbe, akkor újra nyomd le az egyik kezeddel a ctrl billentyűt, a másik kezeddel a v betűt, és ott lesz a link az új oldalon. Nyomj egy entert, és indítsd el a megjelenő videót.
Csodás élményben lesz részed. 🙂
Örülök, hogy sikerült!
Ez technikája, ha valami be akarsz másolni valahová.
Remélem, tetszett a do-re-mi, a Taurus mozdony! 🙂 Ez már nem pöfög, hanem muzsikál. 😀
Kedves Judit :
Először azt kerestem, honnan érkezik ez a letompított halk zeneszó, mert még a mozdonyt sem látta. Nem tudom milyen hangja lehet azoknak a szuperszonikus expresszeknek Japában ?
11 hozzászólás
Kedves Zsófi!
Néha oly jól esik a vonat zakatolását hallgatni… de van úgy, hogy már sok…
Éteri szerelem… nagyon jó, és találó versike.
Szeretettel olvastalak!
Ida
Kedves Ida !
Ráéreztél, a lényeg tényleg ez, a vonatozás sokszor őrülettel jár.Főleg, ha még a hangosbemondó is aláfest, meg a többi hangoskodás. Ezeket próbáltam kiszűrni és csak a vonat zajra figyeltem. Ez lett belőle !
Szeretettel fogadtalak, köszi, Zsófi.
Nagyon jó a vers,tényleg olyan mintha zakatolna egy vonat kedves Zsófi!
Tetszett !
Szeretettel: Zsu
Köszönöm szépen a véleményed, szeretettel, Zsófi.
Kedves Zsófi!
A vonatok zakatolásából én is mindig "kihallottam" egy szót, vagy kettőt, mintha azt zakatolta volna a vonat. Nem volt ez másként a régi csihes vonatoknál, vagy a dízeleknél sem.
A német Taurus mozdonya meg szabályosan zenél elinduláskor. Itt meg tudod hallgatni:
https://www.youtube.com/watch?v=aRf30pVGMp4
Ennek a vonatnak "do-re-mi" a beceneve. Egy-egy háromfázisú inverter állítja elő a vontatómotorok háromfázisú váltakozó feszültségét, ennek a hangját hallani.
Jó volt a verseddel emlékezni, hogy milyen a vonatozás. Már régen nem vonatoztam.
Judit
Kedves Judit !
Megtettem beírtam a sort, de az a válasz van kiírva : Ez a video nem érhető el. Egyébként nem tudom felfedezted-e hogy mindennek van hangja. Természetesen nem az élőlényekre gondolok.Lehet, hogy az ősember is így tanulta meg a beszédet, hogy a különféle tárgyak hangját elkezdte utánozni, s ennek alapján nevezte is el őket. A gyerekeknek régen azt mondták,amikor jött a vonat, hogy jön a si-hu-si-hu. Engem nagyon érdekel a nyelvi búvárkodás, és látom téged is.
Köszönöm véleményed,Zsófi
Kedves Zsófi!
Kattints a link elé, de aztán ne engedd fel a bal egér gombot, hanem húzd végig az egeret a linken, hogy egy kék csík legyen rajta. Akkor az egyik kezeddel nyomd le a ctrl gombot, a másikkal a c betűt.
Aztán nyiss egy új lapot az interneten, és ha belekattintottál a kereső mezőbe, akkor újra nyomd le az egyik kezeddel a ctrl billentyűt, a másik kezeddel a v betűt, és ott lesz a link az új oldalon. Nyomj egy entert, és indítsd el a megjelenő videót.
Csodás élményben lesz részed. 🙂
Judit
Elsőre sikerült. Bár előtte, nem bíztam magamban, de szégyelltem magam , mert akkor nem bíznék benned sem.
Köszönöm, nagyon jó tanító vagy!
Zsófi
Kedves Zsófi!
Örülök, hogy sikerült!
Ez technikája, ha valami be akarsz másolni valahová.
Remélem, tetszett a do-re-mi, a Taurus mozdony! 🙂 Ez már nem pöfög, hanem muzsikál. 😀
Judit
Kedves Judit :
Először azt kerestem, honnan érkezik ez a letompított halk zeneszó, mert még a mozdonyt sem látta. Nem tudom milyen hangja lehet azoknak a szuperszonikus expresszeknek Japában ?
Szia, ez tényleg "éteri" tiszta, egyszerű és szép! Üdvözlettel: én