Éva és Édenkert

Esztergomnak estébe forduló világában
egy leányról álmodok,
ki már megjelent vágyamnak álmában,
s egy leányról álmodok.
Igéző szemei alá finom ajak költözött,
egy leányról álmodok,
s a szív most aranyba öltözött,
egy leányról álmodok.
Gyengéden mozdul a simítás vonzó sziluettjére,
egy leányról álmodok,
mint szellő a rétnek – gyengéd érintésére,
egy leányról álmodok
Bájos arcra csókolt gyönyörű mosolya:
egy leányról – örök édenkert és örök Éva.