Vaskos jégpáncélba búj' a tél,
cinegék tollát borzolja a szél.
Fázósan kukucskál a napsugár,
egy alkalmas pillanatra vár.
Mikor végre a zord satrafa
becsukja szemét, ő már kacagva
szórja arany sugarát a földre,
a fehér színt átváltja zöldre,
s ritmust vált szívünk dallama.
2 hozzászólás
" Mikor végre a zord satrafa
becsukja szemét, ő már kacagva
szórja arany sugarát a földre,
a fehér színt átváltja zöldre,
s ritmust vált szívünk dallama."
Ez nagyon míves, tetszett.
üdv. grey
Kedves Grey!
Köszönöm, hogy ismét ellátogattál az írásaimhoz.
A vers második fele nekem is szimpatikusabb. 🙂
Üdv.: Zsóka