Ez, a keserű-pohár

Vedd a poharad, és idd ki fenékig,
Mikor nincs tele, csak félig.
Soha ne várd meg, míg megtelik,

Lassan kortyonként idd az elsőt, az anyatejet,
Ő már elment, de ízét itt hagyta neked
Csak lassan, kortyonként idd,
A keserűt ne hidd,
Az anyatej minden cseppje édes,
Akkor is ha homályosak az emlékek.

Vedd a poharad, és idd ki fenékig,
Mikor nincs tele, csak félig.
Soha ne várd meg, míg megtelik,

Vigyázz most sótlan-só az íze,
Erős és bátor édesapád verejtéke
Megrázza tested, torkodon fennakad,
Az oldatlan rög, mi utána maradt.
Belekeverte mindenki a magáét:
A doho'dt lisztből sütött málét.

Vedd a poharad, és idd ki fenékig,
Mikor nincs tele, csak félig.
Soha ne várd meg, míg megtelik,

Most pihenj, incselkedj a nedűvel,
Nézd a színét, az illatát érzed e?
A diákéveid pezsegnek benne,
Vegyes ízek, egy csepp a diák,
Egy másik a táncos élet,
Azok a néhány boldog évek.

Élvezd a szerelem ízét, mely andalít,
Butít és elvakít,
Hidd még egyszer, hogy örökké tart,
Mi akkor úgy felkavart.
Csak kicsit még játszd az életet,
Mert neked már csak most és itt lehet.

Vedd a poharad, és idd ki fenékig,
Mikor nincs tele, csak félig.
Soha ne várd meg, míg megtelik,

Ezt meg sem kéne inni, húúúúú
Förtelmes a színe, szaga, zavaros, és savanyú!
Dilemmázol….. ki kellene önteni?
De hányszor!? És az idő csak telik,
És újra és újra kiiszod,
Pedig már rég kevereg a gyomrod.

Ez, a keserű-pohár!

Hát csak vedd a poharad, és idd ki fenékig,
Mikor nincs tele, csak félig.
Soha ne várd meg, míg megtelik,

Múlik az éj! Lassan hajnalodik,
Fejed részegen az asztalodra dől,
Álomba ringat az éji múlt idő,
Az asztalon üres pohár, áll, és vár,
Míg csordultig megtelik.
Ébredj! Ne hagyd, hogy vigyen az ár!

Vedd a poharad, és idd ki fenékig.
Mikor nincs tele, csak félig,
Soha ne várd meg, míg megtelik,