Nézd a fák homlokát
fénybe olvadt érem,
az idő kérgén át
szivárog a vérem!
Taposnak új telek
zöld levélruhámon,
ágtörő vad szelek,
kitől kérjem számon?
Nyirkos, kusza gyökér,
sártól mocskos a hó,
a rossz odva kövér,
néma bennem a jó.
Ezer éhes bogár
a testemet falta,
sorsom kertje kopár,
derekamban balta.
Kerülget egy álom
tőlem egy arasszal,
már csak ezt dajkálom,
had lehessek asztal!
7 hozzászólás
Tetszett.
Gratulálok.
De mért pont asztal? 🙂
JópoFA…egy picit mélyebbre vágtam volna…
üdv: Cal
Ez a fa szerintem számvetést csinált és úgy érzi, nem sikerült valmi jól ez a "faság". Rajta már csak egy metamorfózis segít, így valami hasznosulhat az életéből. Eredetileg asztal helyett bútort akartam, csak nem találtam rá rímet. A vége direkt vicces, mert semmit nem ér az a számvetés, amelyikben nincs egy csipetnyi önirónia.
üdv/vaj
🙂 persze, értettem…arra gondolta, hogy a "faságot"
egy picit jobban körül lehetett volna járni, de ez már az én dilim, úgymond szakmai ártalom. 🙂
az önirónt meg nagyra értékelem, jobban, mint a cerkát .)
Üdv: Cal
🙂
Jó cinikus faKompozíció.
Szeretettel
mesako
Kicsit valóban cinikus, de de ettől olyan jó vers! Szerintem a végén nem véletlenül az asztalt választottad! Remek!
szeretettel-panka
A tőled megszokott színvonalon megírt remek vers. Csak egy kis észrevétel: a hadd itt két d-vel írandó:)
Üdv: Klári