Fagyos mámor

Fagyos kristályangyal süvítve siklik,
Gyémánt szemében mégis valami bájos meleg fénylik,
Csillagporral behintett fátyolos ruhája
Békés, csendes, üde harmóniát hoz a tájra.

Az utcán állva, hűvös van, de mintha senki se fázna,
A lélek már nem fájna, minden gond elszállna,
S a torz érzésektől megválva,
Mintha a testben a szellem már nem csak hálna.
Mindenki egy új életre várva,
Kellemes, őszinte tiszta szerelmet vágyva
Éneklő, táncoló csodás életre találna.

Minden szemben szivárványszín könnyek,
Mint az újra kinyitott, gondosan leporolt régi könyvek.
Talpak alatt ropog a prémes, fehér szőnyeg,
Kis kék tündérek minden ablakra jégvirágot szőnek.

A város buja színes fergeteg,
A téren boldog, holt fenyők fekszenek.
Érzik, hogy így majd szeretnek
Talán egy időre el nem felednek.
És már nem csak apró zöld pontjai lesznek
Az elmúlt természetnek.