Falusi nyugalom

Falunk nyugalma most is olyan zöld még,
madárdal ébreszti a békés határt,
napfény kandikál a diófaág közt,
s vadvirág illata a szobámba száll.

Ugat egy kutya, talán macskát látott,
vagy az utcánkban idegen közelít,
hallom, hogy szemben a szomszéd kiáltott
jó reggelt, amint mellettünk kapu nyílt.

Sietős dolga nincs már itt senkinek,
városba költöztek a fiatalok,
gyermekzsivajtól hangzott rég a környék,
most egyre csak fogynak a nyugdíjasok.

Árusok érkeznek hangos zenével,
a pék autója harsogja Vuk dalát,
jégkrémes, gázos, zöldséges követik,
tollszedő zárja a maszekok sorát.

Újra csend van, de a Bükk felől borul,
esőt hoz a völgyre e feketeség,
frissen vágott fű nagyokat nyújtózik,
meglocsolja végre az isteni kéz.

Hajnalban most már nőhetnek a gombák,
ebédre főhet a vargánya leves,
s ha útközben szednek piros szamócát,
a vén tölgyes desszertje asztalon lehet.

Kis falum csendjét őrzöm a lelkemben,
elviszem magammal bármerre megyek,
ezek a dombok mindig hazavárnak,
s én is visszavágyom, hogy otthon legyek.