Dalra fakad a gyöngyöző harmat
a haldoklás kék illatain,
éneklő szappanbuborék a reggel;
tegnap itt lekaszáltak mindent.
A léleknek szárnyra kell kapnia,
nem lehet taposni ennyi eltiport életen.
Bár, alig szunnyadnak el a hősök,
a falánk élet máris ébredezik rajtuk:
a tarka halotti lepel terített abrosszá lesz;
önmaga tápláléka a világ.
Ha néhány fűszál vagy virág
mégis állva marad a rétközépen,
ünnepeld meg a túlélőket;
egy nap majd melletted is így sétálnak el.
6 hozzászólás
Kedves Laca! A második versszak második része a dialektika lényegét a "megszüntetve megőrizni" gondolatot fejezi ki a költészet nyelvén. Az élet csak valami/valaki pusztulásából táplálkozva képes fennmaradni. Bármilyen fanyar is. Tetszett a vers. Mint minden, ami elgondolkodtat.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Örülök, hogy tetszett a vers, köszönöm figyelmedet és értő olvasásodat. Hozzászólásaid általában gazdagítják írásaimat, ez utóbbi különösképp. Köszönöm.
Üdv: Laca 🙂
Kedves Laca!
Nekem kijelentést, felszólítást majd tanulságot adott versed.
Elgondolkodtam. Ennyi lenne!?
Azt hiszem, igen. Tetszett a vers, akkor is ha szomorú lettem a gondolataimtól amit kiváltott.
Sic transit gloria mundi!
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
Köszönöm, hogy itt jártál, és hagytál nyomokat. Ilyenkor szoktam mondani, hogy "örülök, ha tetszett a vers", de annak nem örülök, hogy szomorú lettél.
Szeretettel: Laca 🙂
Elgondolkodtató, tanulságos versedhez gratulálok. Tisztelettel és szeretettel. Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm szépen. Örülök, hogy itt jártál.
Szeretettel: Laca 🙂