Faragott akácos

Ki érti ezt a más-világot,
mikor csendem hiteget,
szél űzi már a hideget,
én meg tüzet vigyázok.

Már fáznod sem kéne,
ne rakj tűzet te lány,
fent ül a nap kék trónusán:
szól szomszédból a néne.

-Ejnye néne ejnye bába
én vagyok a szomszéd lánya
előre csak fejem hajtom
látod tegnapi az arcom
nem ismertél te csak láttál
elvek börtönébe zártál
én is eme földből lettem
hogy lehettem ismeretlen?-

Keménynek, mordnak tartasz,
ki álarca mögött sír?
Nem vette el kedvem a gyász,
magvetőm még aratni hív.

Nekem is jár órámra ketyegés,
halkan percegő szívek hangja.
Szívembe nekem nyíl repedés,
ha ablakom szél kocogtatja.

Nem vagyok más,
csak másabb…
Szerény-titkomat eléd ejtő;
Verseim mögött a lángban,
magamból faragott akác-erdő.