Nincs szellő, mi fesse kékre.
Elveszik. Örökre.
Nem lesz nappal, nem lesz éjjel,
Csak a sötétség szerteszéjjel.
Elveszel. Örökre.
Virágzó mennyország helyett,
Új, izzó pokol termett.
Megmarad. Örökre.
Fekete ég, fekete tekintet
Fekete lélekbe tekintget.
Elveszek. Benned. Örökre.
Sötéten lángoló érzelmek,
Rettenet, melyből nem kérek.
Elveszünk. Te, én, örökre.
Nem fogjuk egymás kezét,
Nem hallgatunk többé zenét.
Meghalunk. Te, én. Örökre.
4 hozzászólás
Kedves Berill!
Azon gondolkoztam el, hogy ha minden elveszett, akkor ahogy írtad a szerelem is. De mégis az utolsó két versszakban, mikor áttérsz a személyes részére, nem csak te vagy ott. Hanem ő is. Ezt az ellentétet nem tudtam máig feloldani.
Köszönöm az élményt!
Gimesi
Szomorú, szép vers.
Szeretettel: Rozália
Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett.
"Nem fogjuk egymás kezét,
Nem hallgatunk többé zenét."
Ez annyira,hogy nagyon..
Még,még,még..