Állj meg egy percre, nézz magadra;
ne a földre, se magasba…
összekevernek valakivel.
Pihennél már, de haladni kell;
Önzésbe fullad a béna szándék,
Okosnak lenni? Nem ajándék!
Hatalmi téboly ez a múló árnyék,
éjszakákba nyúló játék…
Szeretni tiszta szívből, mindennél jobban;
Elcsalni vágyat? Már meg se kottyan.
Hidd el, megéri.
Helyed is van: egy tenyérnyi;
az önismeretet ne pazarold!
Úgy összeforrt már, mi laza volt,
esélytelenek nyugalmával csókol.
És míg a fejekben farkastörvény trónol,
magányosan teng-leng a valóság.
Bár beletörődés ez, nem hajlandóság.
Bánatos szürkébe öltözött kényszer,
Kívül egy mosoly, belül vérzel…
Mit remélsz? Hazug, álszent alapokra építesz jövőt,
gyűlölködve gyűlölsz gyűlölködőt;
Mégsem érzed az önmegvalósító nihilt,
Egy ajtót bezártak, kettő kinyílt:
rendezetlen elmékre bízott bölcsesség,
Értelmet ölni: ne erőltessék!
A tiszta tudat ellehetetlenít,
szeretet az, mit felelevenít…
káros, kóros a szolganépre nézve,
a népbutító törekvés se menne végbe;
Vajon, mikor lesz elég?
ha az utolsó bankjegy is máglyán elég?
Demokráciába zsúfolt, törvényes gyilkosságok,
fejlődés álcája; a pénzt az agyat is kimossátok.
Megvető pillantások a hamis értékrend nyomán,
A reggeli napfény átnyargal a szobán:
Az őszinteség ismeretlensége félelmetes,
És a rút igazság, mint cél… tényleg nemes!
1 hozzászólás
Kedves László!
Arra kérnélek, hogy légy olyan kedves és a folytatását küldd el nekem levélben, vagy e-mailben is megfelel.
gebeebeg@indamail.hu
Előre is köszönöm.
Szeretettel: eferesz