Szia VFZ! 🙂
Annyira modern vagy, hogy alig merek szólni, bár minden alkotásod elolvasom. Időzöm is felettük. A lelked értem, de még nem tudom tökéletesen összekötni verseiddel.
Kevés vagyok a modern költészethez…
Hiába, nekem is tanulnom és haladnom kell a korral. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! Tanácsoltad, ne hagyjak válasz nélkül hozzászólást. Meglep, hogy modernnek nevezel, s olybá, iróniának veszem,mert erre van hajlamom. A vallástól elrántott az élet, menekültem, mert hittantársaim kínoztak. Így telik az életem. Találkoztam egy gimis padtársammal -az önfeltárásomnál gondolatban ezeknél a testi bántalmazásoknál tartottam, s amint köszöntünk s leálltunk, a bennem megjelenő képzet – jungi szinkronicitás talán – kéjes szájremegést váltott ki belőle. Tehát én vallásos maradtam, de bizony megrendülten. Bérmakeresztpapám metszőollóval belevágott szüretkor a fülembe.Szörnyű kínok között távoztak szüleim az életből. De a nevelésem érzelmi zsarolásokon alapult. Ezért van bennem ambivalencia.Ma egy mérnök látogatott meg, jelezte hogy unokaöcsém, aki dzsiu-dzsicuval fejbe vágoott, meg akar látogatni. Itt Tatán az állampárt gyermekei töröknek öltöznek, minden évben van felvonulás (patara) Most már szellemi zsarolás van. No, ha modern, akkor ezek miatt. F.
2 hozzászólás