homlokomon
hosszú, mély
bánatráncokba folyva.
Nap mosolyának
emlékével indulok
hozzád.
Holdat bámulva
látom arcod,
szorítom kezed,
s távoli dobok hangján
üzenem, hogy már
örök és széttéphetetlen
szerelemmel menekül
gyenge létem
feléd, közeledbe…
Feléd
By Andráshomlokomon
hosszú, mély
bánatráncokba folyva.
Nap mosolyának
emlékével indulok
hozzád.
Holdat bámulva
látom arcod,
szorítom kezed,
s távoli dobok hangján
üzenem, hogy már
örök és széttéphetetlen
szerelemmel menekül
gyenge létem
feléd, közeledbe…
12 hozzászólás
Nagyon szép, kedves András és fájdalmasan szomorú!
ölellek
Panna
mert ilyen az élet is, kedves Panna… szép és szomorú 🙂
örülök, hogy tetszett
Kedves András!
Ez olyan mint egy mini forgatókönyv, remek szereposztással, és andalító képekkel.
Igazán nem is tudok már gratulálni, mert ez olyan közhelyesen hangzik a verseidre…
De nagyon gratulálok…azért..) (szépen megfogalmaztam , nem?…de néha muszáj úgy írni hirtelen, ahogy gondolom..)
d.p.
de, valóban szépen 🙂
nagyon köszönöm, kedves Dinipapa
Kedves András! Kezdek bajban lenni. 🙂 A verseidre enyre nehezebben találok új, jobbnál jobb szavakat, s kezd lassan majd unalmassá válni, amiket írok róluk, úgy hogy most csak annyit írok: Úgy is tudod…. :)))) Szeretettel: Andika
ez soha nem unalmas, kedves Andika 🙂
köszönöm
Nagyon érzékletes vágyódó vers, András, a kötés, kötödés semmi által nem befolyásolt érzését öntötted kiváló, tömör versbe.
aLéb
nagyon köszönöm, aLéb
Nagyon, gyengéd, nagyon szép….
Gratulálok!
Gy.
köszönöm
Nagyon szép alkotás! …csak így röviden. 🙂
örülök, hogy tetszett, kedves Krampusz:)