Kristálygyöngyök hulltak az égből,
recsegtek-ropogtak ahová léptem.
Fagyos himnusz zengett a légből,
ki tudja hová visz a léptem.
Céltalan haladok a sötétségben.
Fejem fölött szikrázó csillagok,
előttem semmi, mögöttem semmi,
a végtelen világban csakis én vagyok
és egyetlen célom: az utamat keresni.
S hirtelen fényes hó kezd el esni.
Bár itt lennél velem és segítenél,
egyengetnéd utam sima kezeddel,
fagyott lángok erdeje mesél
ahogy átkulcsolsz szikrázó szemeddel.
S a végtelen kiált: feledj el.
5 hozzászólás
Gratulálok! Ez már sokkal jobban tetszett az előzőnél, igazi hangulata van, és jó a szerkezete is. “S hirtelen fényes hó kezd el esni.” – ez volt az egyetlen, ami nem annyira tetszett, kissé botladozósnak tűnt, de minden más nagyon jó volt benne!
Csak így tovább!
mesélheted majd, hogy milyen volt…na szóval, Hajnalom, Csillag-madaram!
Ez nagyon szép. Köszönöm. Egyetértek Francis-el, az az egyetlen sor, ami nem illik bele. De hangulata van, igazi, mesés, és hajrá tovább!
Nagyon jólesett amit írtatok, köszönöm!:)
hajnalcsillag
Kedves hajnalcsillag. Nekem különösen az utolsó versszak tetszik, nagyon szépen szavakba öntötted a mondanivalódat. Ígéretes kezdet, mindenképp folytasd tovább az írást.
Nagyon szép a versed, a középső versszak kevésbé erős mint a másik kettő, de ez nem von le az értékéből.
Gratulálok,
H.