Félelem

Némán járom a sötét,
üres utcákat,
gondolatban megmászom
az óriás fákat.
Ha feljutok, fel a magasba,
megérintenek a csillagok,
megfagy a fény a sötétben,
olyan egyedül vagyok.

Feljön a Hold hirtelen,
fel a fák fölé,
megvilágít a fény és én
elbújok mögé.
Reszket a sűrű levegő,
izzad az égő Hold,
ilyen félelmetes éjszakám,
ilyen még sosem volt.

Néma az utca,
sötét az este,
rám nehezedik
a félelem teste.
Fáj a szó,
haldoklik a remény,
s itt állok egyedül
a semmi küszöbén.