Felhők

Talán Isten habos kötényéről
szakadt le néhány bojt,
és kék abroszra fércelték fel,
mert a látóhatár táguló világa,
képeid csendes oltárán
életre kell.

Mintha nézne az ég
bánatos szemével,
mosolyt álmodna a kékre,
és körbeveszi egy lágy óceán,
mikor szemünkbe tükrözik
szívünkhöz érve.

Ott táncolnak a felhők,
szélhárfa zenére,
és kapaszkodnak a messzeségbe,
mint gyermek, ki messziről szalad,
ha látja anyját,
hogy bújjon szerető ölébe.