Fellegek felett

Szárnyalok, pedig elmentél
Itt voltál velem, egy teljes délután,
Muszáj volt menned, hogy láthass még
De vitted őt is, a vén magányt.

Szárnyakat adott csókod íze,
Fellegekbe emel illatod,
Arcod, 'mint simul tenyerembe,
Szorosan ölélő karod.

Megérintesz, s megérintelek.
Az idő megállni látszik, örök a pillanat,
S amint kinyitom szemem,
Látom mindent beragyogó mosolyodat.

Azt kívánom még mindig,
bár itt lennél örökre,
De ez igaz telhetetlenség,
S mondhatnám: "inkább leszállok a földre"

De nem mondom, mert e pillanatban
E gondolat éppoly képtelen,
Mint az, hogy eddig tudtam várni arra,
Hogy veled legyek.