Láttad rögtönzött fényképeimet,
még csupaszak a fák,
a rügy fényre pattanni kezd,
ha tél tavaszra vált.
Most kellene így, klíma úgy,
tavaszias a tél…
Azt mondom neked, élj, aludj,
oly mágneses a tér.
Köztünk a delej addig ér,
míg rajtam újat lelsz,
de ha a ritmus véget ér,
te vég nélkül ölelsz.
Fotóimra rápillantasz:
még csupaszak a fák.
A te rügyed most jobb vigasz,
ne keresd a ruhád.
Felöltöztetlek mint a fát
az alvó kertben mind.
Nem készül erre a világ,
nem hiányzik az ing…
Siettetni nem is szabad.
A testi-lelki rend
kezed közül úgy kiszakad,
elmúló élvezet.
Rügyezz csak nékem, kedvesem,
szobám hője ölel,
veled nem fagyos víg telem,
ne kérd, hogy menjek el!