az elhunyt szavakba.
S lőn ragyogása
a porba fulladt érzelmeknek.
Ő csak ült
a sivatag közepén
ütött kopott bárkájában,
ki arra járt kitört harsány kacagásban.
Szálltak szabadon a homokszemek,
már szinte fátyol alá rejtett mindent,
mikor az Isten
megszánta elveszett gyermekét,
s önző tettét
könnyeivel magyarázta.
3 hozzászólás
Drága Andi!
Tudtam hogy jó vers lesz, de azért ennyire jór, nem számítottam!!!
Úgy érzem, még soha ennyire tisztán meg nem pillantott senki!
S én, még azt hittem, kiismerhetetlen vagyok!
Megint beigazolódott számomra Antoine de Saint-Exupéry Rókájának igazsága.
"Jól,csak a szívével lát az ember!"
Andi drága, Te szeretsz engem!
Köszönöm!!!
Hálás szívvel:
Ildikó
"Hölgy, ki életet lehelt
az elhunyt szavakba."
Remek ábrázolás, tetszett.
Szeretettel: Ica
Köszönöm, hogy itt jártatok nálam.