A végtelenben van egy pillanat,
Ahol a világ átfordulni képes,
De a csomó szorítása véges,
Ha nem fordítasz, minden szétszakad.
Ha egymagad maradtál, ne bánd
A hallgatást. Itt minden az marad,
Aminek egykor elképzelted magad,
Itt minden buborékban élő ábránd.
Ebben fakad a lét, ebben tűnik el,
Míg a Holdat nézed, minden módosul,
Benned izzik és bennem szertehull,
Ahogy a csendem körülölel.
Vegyél belőlem, mert neked szántak,
Mióta megteremtett az ősi perc,
Magamban hordozlak, te engem cipelsz;
Édes teher, senkinek sem adlak.
A végtelenben van egy pillanat,
Ahol a világ átfordulni képes.
Szoríts engem, ölelj meg és égess!
Ha nem szorítasz, minden szétszakad.
5 hozzászólás
Nagyon szép… játszottak a képzeletemmel is a soraid, és jól esett abban a különleges világban járni…
Szeretettel: barackvirág
Megragadott a versből áradó senvedály. Átütő. Tetszett. -én
Nagyon szépen hangzik versed, kedves Miléna, hangulatából kiviláglik két szerelmes egymásnak teremtettsége, magától értetődő összetartozása. Nem értem pontosan a tizenkettőt, de talán nem is fontos…!
Köszönöm nektek!
Szia Miléna!
Nagyon szép gondolatok, egyszerű méltósága van. Ragyogj ,mint a versed a fényben.
Szeretettel:Selanne