Csak sírj, ha fáj, mint egy gyermek,
sok keserű dolgot mosnak ki a könnyek,
csak sírj, tudom, a lélek sebe nagyon fáj,
nincs rá kötés, tapasz sem egyéb bűbáj.
Tudom a titkot, csak engedj közelebb,
tartom a vállam, fogom a kezed,
csak sírj, mint az ég, tisztuljon a lelked,
tudod fentről is esőtől tűnik el a felleg.
Míg zokogsz, csendben ölelem, vállad,
érteni vélem a ki nem mondott vádat,
a felvetett miértekre, választ keresel,
arra nincs út, csalódás vár, ne indulj el.
Majd újra lesz mosoly, ha megnyugodtál,
mint, mikor felhők közül a Nap kikandikál,
a fény és az árnyék, harmóniába kerül,
Te is egyensúlyban leszel, majd ott, belül.
Írta: Királdi-Kovács István
2020. 12. 18., Tiszakécske.
1 hozzászólás
“Majd újra lesz mosoly, ha megnyugodtál,
mint, mikor felhők közül a Nap kikandikál,”
Nagyszerű soraid megértéssel, egyetértéssel és örömmel olvastam.
Szeretettel: Rita