Hímezem a halott fákat,
fércelem a saját számat.
Kéj karéjt hajítok utánad,
szememből a deszka nem bánthat.
Zarándok szó tömlöcében vágtat,
gyengéd ujjbegyeid megreguláznak.
Hímezem a halott fákat,
fércelem a saját számat.
Kéj karéjt hajítok utánad,
szememből a deszka nem bánthat.
Zarándok szó tömlöcében vágtat,
gyengéd ujjbegyeid megreguláznak.
5 hozzászólás
Wao kedves Andi !
Röpke vers, súlyos mondanivalóval.
Remek !
Szeretettel: Zsu
Kedves Andi!
Te amolyan talány-lány vagy; hímezni-hámozni kell általában verseidet. (Mármint nekem.)
"Szememből a deszka nem bánthat" – ez elgondolkodtatott.
A befejezés már egyértelmű. 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Köszönöm véleményeiteket.
Üdv. Andi
Kedves Andrea!
Gondolkodásra késztetnek soraid. Nehéz a kimondatlan szó, nem tudom kinek lehetsz szálka a szemében?
Szeretettel voltam: Ica
Szeretem a verseiden. Mindig többet adnak a leírtaknál. További gondolatokat ebresztenek, kibontva a tömörséget. Gratulálok. Üdvözöllek:b☺