Feszül a csend

Ilyekor csak csodák élnek,
Még nem suhan az élet,
Néha az álom bele horkan,
A légbe, s kérem: Pssz! Csak halkan,
Hogy én se zavarjam
A képet mi elém tárul.

A kecsesen ringó parti nádból,
A nád, mint japán gésa,
Táncát járja,
S legyező levele suhog,
Ahogy ringatózva mozog
A szellő zenéjére.
Ritmusra hajlik jobbra
Karcsú teste,
Majd vissza balra,
-De szép!-
Most, mint kikelet ablaka,
Nyílik a víz felé,
_ mindent felér
egy ilyen reggel!-

Ülök:
Nincs "mennem kell"
Tűröm, ahogy a nád udvarol,
Susogva dalt dalol kedvesen.
-Ő most a kedvesem.-
Selyme simogat, arcomra csókot ad,
Közben tollvirágot bont koronája,
Pihe puha bársonyába bújik a tekintetem.

Ülök.
Látom a nád közti ablakon,
A kelő életet, keresem a betűket,
Hogy megörökítsem a percet,
Ő a sirály szárnya közt reszket,
Meg bújik a nád alatt,
És elsiklik a légben.
-Ne menj!- Kérem.
A sirály lecsap előttem.
A betűt ugyan nem találom,
De látom:
Azt ahogy a sirály feje vízbe bukik,
Egy pillanat alatt: buggy, pikk,
bekapta a reggelit,
S már kecsesen ring a tó felett,
Csőre két oldalán lógatja a tetemet.
Mosolygok:
-ott lent, már biztos egyet meg evet,
Hogy ezzel nem siet.-

Ülök,
Szinte meg sem rezdülök.
-De hol vannak a többiek?-
Nézek körül, a béka megörül,
(Ki a nád tövében egy kőn csücsül.)
Amiért észre vettem,
Hálából egyet brekken,
És a vízbe toccsan,
A víz felbuggyan,
A buborékon a napfénye csillan
Szivárványszínben,
Egy szulák is kúszik (szemben,)
A nád karcsú derekán,
Fehér virágokat bont, lám
Ő is örül a reggelnek.
Felé pillangók repkednek,
Rajtam nevetnek,
Hogy miért betűket keresek?
Így ülve elesek,
Szemem megbotlik
A szélárnyékban egy vitorláson,
S ott kotlik,
A vitorla erősebb szélre vár,
Mert teste szelhetné a vizet már,
És az enyém, összerezzen,
Egy hang harsog a csendben: