Csak álltam ott a folyóparton,
Lágy szellő borzolta hajamat,
A hold csillámlott a folyóvízen,
Mint parányi szentjánosbogarak.
Csak álltam ott a folyóparton,
Eszembe jutott sok színes gondolat.
De akár, hogy is próbálkoztam
Nem űzték el gondjaimat.
Gondom az volt, mint a tenger,
Akkor azt gondoltam az Isten megver.
És akkor rádöbbentem mennyi idő
"Egy" pillanat,
Pedig csak a folyóban áztattam a lábamat..
3 hozzászólás
Ez aranyos… Meg jó az a nagy gondolat a végén, rájönni mennyi egy pillanat, és ugye a nagy felfedezések mintegy véletlenül születnek, mikor csak a folyóban áztatja a lábát az ember.
Üdv! 🙂
Zsázsa
Ezt úgy próbáld, hogy fekeszel az ágyon, és nézed a felkapcsolt lámpát… Kezdj el “gondolkodni”, majd nézz fel. Ha nem látsz, érzed milyen jelentőséggel bír akár csa egy pillanat.
….bujtatott humor is van a versikédben…bár csak ilyen rövid lenne gondod sora is!!!!!!!!!!:)..mint sraid….szia:)