– Most itt vagyok, fortélyom színpadán.
A nézőtér kihalt. Üres székek.
Súgólyukon lakat. Kialudt fények.
Nincs párbeszéd. A monológ magány.
Oszt jáccukszag el! – a műfaj dráma,
érthetetlen, hálátlan nirvána.
Kezdete vég, tettetett katarzis.
Kharón ladikja korhadt galaxis.
Amelyben az egyik ellene mond
a másiknak. Mert a poros porond…
teremtésit!… menekülő énünk… :
adni tilos ám, mindig csak kérjünk!
– Szólt a mágus. – Legyen hatásszünet!
Máris lelépek, kösz a pénzüket.
8 hozzászólás
Kedves eferesz!
Megint egy nagyon jó és értékes
gondolatmenet!
"- Most itt vagyok, fortélyom színpadán"
Mindennel,amit csak felhozhata személy
a kibeszélésekre!
"Kezdete vég, tettetett katarzis."
Elöre látszik,utánzás,tetetettség!
"Máris lelépek, kösz a pénzüket"
Nagyon sokszor megtörténik…becsapás
Szeretettel:sailor
Gratulálok!
Szép estét!
Kedves sailor!
A becsapás nagyon sokszor megtörténik, valóban. Elsősorban akkor, amikor magunkat ámítjuk.
Szeretettel: Szabolcs
"adni tilos ám, mindig csak kérjünk!"
Ez nagyon elterjedt ma!
Szép napot:sailor
Szia Szabolcs! Ez bizony az Élet nagy színpada. Menekülő énünk! Telitalálat! Ahogy írod, legjobb lenne: hatásszünet! Szólj a mágusnak, Ő el tudja intézni! 🙂 Klassz vers! Azt hiszem értem…:) Barátsággal: én
Kedves Bödön!
Megtettem, már szóltam.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Az utolsó sor….hm….
Többször tapasztaltam ilyet.
Nem szeretem én sem a pénzközpontúságot.
Örülök, hogy olvastál k, kedves Szabolcs!
Szeretettel: gleam
Ejjj…. "OLVASTALAK" akart lenni.
Kár, hogy nem lehet javítani.
Kedves gleam!
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Szabolcs