Függöny által homályosan

Kancsalul üt a szív,
kinyújtod kezedet,
vérfürdőjébe hív
megint a szeretet.

Elfogad és vádol,
háttal áll a sorsnak,
vágyad holt húsából
varjak lakmároznak.

Számlálják ujjaid
a júdáscsókokat,
a patás újra itt,
huncutul bólogat.

Részeg függönyt markol
konokul a karnis,
semmit sem tud arról,
hol él a katarzis.

Surran a mókusláb,
forog a kereked,
jó lenne, ha tudnád,
MAGAD nem szereted.

Égig érő létra
görcsök nélkül nincsen,
hagyd, hogy a fagy még ma
végső búcsút intsen!