Furcsa volt, te szívrabló, komisz-kobold,
hogy a lépteid csillag-arannyá váltak,
és szavaidra eltűntek az árnyak,
s a szél ajándékként rózsákat hozott.
Pedig csak egymásra néztünk; sorsunk volt
vajon az a kósza, édes pillantás,
vagy véletlenül megbűvölt látomás,
hogy a szerelmi-fény szívünkbe bújjon?
S néha furcsa ez a szelíd zsongás is,
félénk lelkeink régen várt románca,
mikor körénk borul a csönd palástja.
Most minden olyan végtelennek látszik;
esküdj, hogy szeretni fogsz, a halálra:
ugy ez nem csak egy kobold-varázslat?
7 hozzászólás
Közhelyektől mentes, csodálatos szerelmes szonett 🙂 Igazi költő vagy 🙂
Nagyon szép.
Nagyon szép, Gyönyörű képek, valóban közhelymentes. Gyönyörű! Üdv Era
Tényleg nagyon szép a versed és nem kobold-varázslat. Csodálatos volt olvasni.
Üdv: József
Köszönöm szépenn nektek! Már régóta a szonett a kedvenc műfajom, bár mostanában a stanzával szemezek:)
Kedves Henkee!
Az utolsó sor nagyon jól illik az egész versedre:varázslat!
Olyan szépen bánsz a szavakkal, a stílussal, emellett pedig a szabályokat is gondosan betartod.
Nekem nagyon tetszett, igazán szép, igényes művet írtál.
Gratulálok!
Üdv.:Tamás
Köszönöm szépen:) Nagyon igyekszem vigyázni a ritmusra és a szabályokra, mert egyrészt kihívás szabályok között írni, másrészt én így szeretem:)