Egyszer Taj Mahal száll felém,
Máskor ijeszt valami rém.
Egyszer körbevesz angyal szívvel,
Máskor megöl puszta kézzel.
Egyszer szürke, és fojtogat,
Máskor fehérből köt rám bojtokat.
Egyszer kígyó ujjaim között,
Máskor lepke fejem fölött.
Fojt és ápol,
Fáj és mámor,
Méreggel kavarog, és teli az üst…
Pedig ez csak némi füst.
5 hozzászólás
A Taj Mahal száll feléd? Hmm… hát nem hinném, hogy ez "csak némi füst"… Kész tény, a költő kreativitásán sokat dobnak a drogok, de én mindig is ellenük voltam. Mondjuk nem is próbáltam még részegen verset írni, de lehet, h utána rászoknék, és úgy lenne a Poeta Doctusból Poeta Natus… bár néha magam sem tudom mi vagyok. Viszont a versed ütős:) Nagyon jól átadod az elszállt hangulatot, gratula!
öhm. ez nem drogos vers. füstölős. 😀 amit meggyújtasz, és sok féle illatban kapható. 😛
helooooo
kis javitasokkal egesz jo kis vers 🙂
Palkóm mondd, hogy hol javítsak 🙂 egyébként sejtem, de mondd 😛
Jó ahogy összefonod a könnyed hangvételű ítéletet a a mély gondolatokkal, tetszik!
Darien