Mint rejlő pillanat az időn, úgy vagyok
e csendnek ragyogásán, mikor át a
mindenek neszein lobogva, feltűnik
előttem a hajnal csillagain tekinteted.
S kedves valódon felderengeni látom
tetteit szíved érzéseinek, meglelve
teérted a pillanat bennem elrejlő
szavait szívemben, mit neked és hozzád
szeretnék elmondani. Elmondani, mi
bennem élvén késztetésén néha oly
hallgatag, mert néha fél a szó bennem
kimondani, mily nagyon szeretlek. Mily
vágyak égnek e szívben teérted, ki
mindenkor kedves valódban érinted
meg mindazt, mit érzek. Érezvén, mi
benső világomban rejlik, vágyaink
közös tetteiért élve, naponként virradva
teérted bennem pillanataiért a szó,
melyben elrejlek megbúvó tekintetén,
ha hívnak mind a leíratlan sorok. Mik
közelítenek, érezvén érted feszüléseit
minden gondolatnak, mi bensőm elbúvó
világában él. S reményein a mindenek
befogadnak égve örök vágyain, zengve
messzeségein, túl az időn, századévek
letűnt, hallgatag csendjein. Elmondanám,
mit e szív hordoz belengve érzetén, mik
rejlenek szavain ott, túl a múltnak már
halvány ragyogásán emlékként, sejtve
hitt lobogásán, mikor virradatként kelt
hajnalon látom felderengeni a partok
fölött bársony ifjúságomnak ébredő
bíborát. Hol betelve bennem teérted
az öröm, szárnyalván közelgőn, elhintve
mindazon valóságot, amelyért születtem
létezni a cselekvő akaratban. Örökkön
vágyni minden pillanatot, követve
neszeit a bennem élő szavaknak, melyek
sejtjeim izzásán szeretnek téged hevén
e szívnek. Én csak sejtem mindazon
valóságot, melynek szívverésén ott áll
a képzelet hamvába dőlt idő árnyain
ott dúló, örök harc. Mely letétül kűzdve
az életért szánja meg mindazt, melyben
virraszt a létezés egészén elrejlő perc.
Vitetve végtelen vermein át az időnek,
zakatolva a képzetek oly sokszor
bejárta útjait, átérezve mélyeid érzéseit,
ki szépségül vagy nekem. Teérted látni
meg önmagam szívét meglelve azt,
miben áramlik teérted bennem az örök
vágy leírhatatlan érzésén. Keresve a szót,
melyben él a szeretet, lehelve neked, mi
érzésül fogant ott bent, hol ír szívem
burkain a létező benső valóság oly
eleven tettein meglelt akarat. Elhívva
nyomdokát minden pillanatért, melyet
teveled tölthet szavakul éledve szíve
annak, ki írja e sorokat ragyogva terád.
Vitetve csillagain a feléd lépteken vezető
úton, megtalálva hőn önmagát tebenned,
mert még élvén e földön téged szerethet.
/2022. december 20./
1 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Nehéz szavakba foglalni és nem elég csak azt írni erre
az írásodra, hogy remek.
Át van itatva odaadással, szeretettel, hálával!
Gratulálok!
Barátsággal: sailor
Szép napot!