Gömbakácnak árnya kísért
olykor hűvös estelen,
hű szerelmet súgva ígért
alatta a rejtelem.
Boldog órák szép emléke
lombjaiból lép elő,
csendes estén lámpa fénye
szerelmünket érlelő
hívó jelként terült széjjel,
aranyozta lépteid.
Szemed lángolt sok-sok éjjel,
itta szívem képeit;
mégis egy nap már hiába
vártam édes illatod,
sajgó szívem új igába,
bús magányba roskadott.
8 hozzászólás
Szia!
A címe megkapó, versed szép , kár hogy szomorúan végződik. Ma valahogy szinte végig szomorúakat olvasok.
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne, köszönöm, hogy olvastál! Örülök, hogy tetszik. Hát igen. Ez így történt. De lesz még vidámabb versem is hamarosan. Szeretettel: István
Kedves István!
Nagyon szép szerelmes vers.Milyen kár, hogy egyetlen szerelem sem tart örökké.
Üdv:Mária
Kedves Mária, köszönöm, hogy olvastál! Nagyon örülök, hogy tetszik. Azért remélem, hogy van szerelem, amely örökké tart, mert az igaz szerelem élethosszig tart, még ha lassan szeretetté nemesedik is.
Szeretettel: István
Szép romatika, kedves István!
A szerelem nekem már kevésbé fontos, mint a szeretet… változik a gondolkodás… de a magány változatlanul nem kellemes perspektíva.
Valóban iga…
Kedves Irén, köszönöm, hogy olvastad! Igen, változunk, de van, amit sosem tudunk megszokni.
Kedves István!
Szomorú vers, de nagyszerű vers.Kellemes volt olvasni a negyedik versszakig.
Minden szerelem elmúlik egyszer vagy szeretetté alakul jó esetben.
Barátsággal:Ági
Kedves Ágnes, köszönöm szépen a látogatást, örülök, hogy tetszett!
Szeretettel: István