Ronggyá téped a lelkemet,
hiába hullok most térdre,
lehunyod gyilkos szemedet,
kezedbe mar szívem vére.
Győzni akarsz most felettem
és én zokogva engedem,
arcom a földbe temetem,
nem akarok már élni sem.
Tépd csak a lelkem, hogy fájjon,
miben ott ég a szerelem,
most tépted el minden álmod,
gyilkos vagy, s nem a Kedvesem!
10 hozzászólás
A szerelem ölni is képes, nagyon szépen leírtad ezt.
Szeretettel: Rozália
Szenvedéllyel teli, szép képek. Gratulálok, Andika!
Kicsit túldíszített is szerintem ez a szenvedély, nem hihető vagyis én nem nagyon tudtam hova tenni. Meg a rímek se túl eredetiek.
Üdv
Kedves Andika, nekem tetszett a versed. Talán egy kis fájdalom van benne, talán egy szakitás.
Üdv: József
Kedves Andika!
Ezt jól megmondtad! Versed igen szenvedélyes érzelmekről árulkodik, csak vigyázz: a gyűlölet édestetvére a szeretetnek/szerelemnek… Tetszenek a képeid, életszerűek, ahogyan a helyzet is.
Üdv: Borostyán
kemény de nagyon jó vers!
gratulálok
Köszönöm a kedves hozzászólásokat, és azt hogy újra itt jártatok! 🙂
Szép szenvedélyes,
Tetszett!
Azért az mégis jó, hogy régi vers!:)
ohh, téged is nagyon szeretett valaki :). ezt a szót én is szeretem használni, csak a kedvesemnek nem tetszik, nem is értem miért 🙂 furán írsz, hogy mindened rövid, a lényeg mégis mindenhol ott van… üdvözöl a "részeg macho" 😀
Igen, azt hittem, de eleve halálra volt ítélve a kapcsolat. 🙂 Mindegy. Emléknek jó, a többi nem számít, mert boldog vagyok most! 🙂 Köszönöm, hogy olvastál.