Gyönyörűségem

Bárcsak hallanám lépteid neszét,
látnám az utat, hogy vezet feléd!
Úgy fáj a magány, szeretnék szépen:
átölelnélek, gyönyörűségem.

Szívem fogadná lágy, csengő szavad,
szereteted hív, magával ragad;
átfonna tiszta, hullámzó hajad,
érzés bonthat le sok gyilkos falat.

Megcsókolnálak, s zokognék közben,
alig hinném el: miattad jöttem.
Beleremegnék: ez a varázslat,
benned leltem meg vágyott hazámat!

Őszintén szólnak kedves mondatok,
nékünk hoznak tán színes holnapot.
Ránk ragyog majd az egyértelmű jel:
egymást ezen túl sosem vesztjük el!

Rozsdás zárban még megfordul a kulcs,
fagyos éj után csöndben mellém bújsz.
Oly gyengéd e perc, annyira vártam:
érinthetlek most harmóniában!

Mesélsz a napról, s közös jövőnkről,
eszünk egy kicsit gyógyír gyümölcsből.
Meg kell becsülnünk ezt az adományt,
pokol tüze ég, önzés oda ránt!

Remény rajzol víg, vibráló képet,
üresség helyett Te vagy a lényeg!
Szivárvány leszünk, együtt az égen,
hol talállak meg, gyönyörűségem?