Ha fáradt szememet
Tiédbe merítem,
feltámad vágyunkból
messze tűnt ifjúság,
mosolyod fényében
boldogan lubickol,
s ringatja lelkemet
akár egy imádság.
Kezem a kezedbe
szorítod csendesen,
érzelmünk láncai
lágyan körbefonnak,
elporlad a gond is
szerelmünk tüzében,
s időknek falai
némán leomlanak.
16 hozzászólás
Kicsit fájdalmas érzés, de mégis gyönyörű vers!!!
De a végén ott a fény!:)
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Kedves Zsolti!
Köszönöm, hogy itt jártál!
Üdv, Judit
Talán némi fájdalom cseng ki versedből a tűnt ifjúság után, viszont árad belőle a szeretet és mérhetetlen nyugalom. Andalító, szép.
Szeretettel
Ida
Köszönöm Kedves Ida!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Csodálatosan leírtad ezt a szép érzést!
szeretettel-panka
Kedves Panka, nagyon köszönöm!
Szeretettel, Judit
Jó volt itt időznöm Nálad Judit!
Szeretettel:Marietta
Köszönöm Marietta!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Dalolnak a soraid, és néha könnyes szemmel lehet a legszebben énekelni.
Igazán tetszett.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali, szívből köszönöm!
Üdv, Judit
Kedves Judit!
Lágyan omlanak egymás után a kedvesen, kicsit fájós érzelmek.
Szép szerelmes vers.
Szeretettel: Kata
Köszönöm Kata!
Szeretettel üdvözöllek, Judit
Szia Judit! 🙂
Csendes-nyugalmas a versed, a kép elragadóan lágy. A biztonság érzése árad soraidból, én irigyellek is azért, hogy ilyen békés meghittségről írhatsz. 🙂
Nagyon szép. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm kedves Kankalin!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit,nagyon tetszik a vers,gyönyörű érzelmes vers.
Szeretettel,Jóska.
Kedves Jocó, nagyon köszönöm!
Üdv, Judit