Szememben könnycsepp prizmája ül
Úgy fáj a szívem itt legbelül.
Igen, ha nem tudnátok
Egy bűnös lélek a barátotok
Egy bűnös, ki ötven évesen
Tudta meg, milyen a szerelem
Olyan mély, mint a tengerárok
Csodás, együtt álmodott álom
Egymásban égő szenvedély
Szerelmes, lágy beteljesülés
Egymás ajkán lebegő ima
Széttörő rácsú rabkalitka
Puha bőrök egymáshoz simulása
Féltő szeretet vad románca
És most kiállok a tér közepére
Mint hajdan Lőcse főterére
A bűnben szerelmes nők
Hogy megkövezhessék őt
Dobjátok rám a köveket
Mások mocskát is elviselem
Mindent, mindent kibírok
Összeszorított foggal
Ha kell az életem is szabad préda
Vigye, akinek kell még ma
Könnybe kulcsolódó kezem
Kőhalom fölé emelem
Kínba rándult ajakkal kiáltom
Csak Őt ne bántsátok!
3 hozzászólás
Kedves Helen Bereg!
Szép a versed, tudom is mit érezhettél, mikor írtad, mert sikerült úgy leírnod, hogy át lehessen élni!
Gratulálok!
Az más kérdés, hogy sajnos, én nem vagyok most “vevő” az ilyen gondolatokra, megint szenvedésés napjaim vannak ugyanis…de nem baj, születnek szép szomorú szerelmes versek talán…
Szeretettel Üdv,
Zsolt
Nyugodj meg őt senki sem bántja, csak szereti
Nagyon szép versed,
Ami megható, az önzetlenséged!
Szeretettel:Dóra